Hírarchívum - 2009. március

Közgyűlésre készül a MEFS

2009. március 25. (szerda) 09:19

Hosszú évek óta, március vége az évi beszámoló közgyűlés időpontja a MEFS életében. Erre készül a szervezet most is, hiszen március 28-án, szombaton 10 órától a Magyar Sport Háza konferenciatermében először 44 fő kíváló sportoló, edző kerül köszöntésre abból az alkalomból, hogy 2008-ban a sportági Egyetemi-Főiskolai Világbajnokságokon érmes helyezést értek el. 11.30-tól kerül bemutatásra az elnökség beszámolója, a 2008-as mérleg és az ez évre szóló program a költségvetés tervvel. Az ülés végén kerülnek átadásra hagyományosan a MEFS elismerései: az Életműdíj, az Aranyplakettek és a hallgatói díjak.

XXV. Nyári Universiade csapatvezetői értekezlet, Belgrád
45 ország 88 képviselője vett részt a 2009. március 19-21. között Belgrádban rendezett csapatvezetői értekezleten. Tartalmas és hasznos napokat töltött a helyszínen Dr. Vincze Pál csapatvezető, MEFS alelnök és Kovács György, a MEFS sportszakmai munkatársa. A szervező bizottság részletes tájékoztatót tartott az előkészületekről, majd autóbuszokkal szállították a résztvevőket a különböző versenyhelyszínekre.
 
 
 

Kedves vendég a MEFS-ben

2009. március 19. (csütörtök) 15:53

A találkozást több telefonbeszélgetés is megelőzte. Az apropót az adta, hogy Heinisch Pál hiába kereste honlapunkon édesapja, Helyes Heinisch Pál nevét az 1935-ös és 1937-es Főiskolai Világjátékok aranyérmes vízipólósai között, nem találta.
Kiigazítást kért, tisztelegve édesapja emléke és eredményei előtt. Elnézést kérve, ezt tisztelettel és örömmel megtesszük. Mint ahogyan Dr. Hédi Csaba, a MEFS főtitkára megköszönte azokat a fényképeket és dokumentumokat, melyekkel a MEFS is emléket állít az 1984-ben elhunyt Dr. Helyes Heinisch Pál világbajnok pólósnak, a János kórház volt nőgyógyász főorvosának.

XXV. Nyári Unviersiade csapatvezetői értekezlet BelgrádbanMegelégedéssel utazhat Belgrádba Dr. Vincze Pál, a MEFS alelnöke, a magyar csapat vezetője, hiszen csapataink jelentkezését – egy kivételével (férfi labdarúgás) – elfogadta a FISU Technikai Bizottsága. A sportdiplomáciai sikernek is betudható döntés eredményeképpen a férfi vízilabda (16 csapat) mellett a nők is vízbe szállhatnak (8 csapat). Ugyancsak résztvevő lesz női labdarúgó és a női kosárlabda egyetemi válogatott is a 16-16-os mezőnyben. Sorsolásra a hét végén kerül sor, melynek eredményéről leggyorsabban a www.fisu.net honlapon olvashatnak az érdeklődők. A kb. 220-230 fős delegáció július eleji részvételével összefüggő „feladattömeget” a helyszínen Kovács György sportszakmai munkatárs is segíti rendszerezni.
 

Campus Olimpia a Debreceni Egyetemen

2009. március 15. (vasárnap) 22:56

Futsaldöntő szombathelyi és győri aranyéremmel

2009. március 15. (vasárnap) 12:14

Futsaldöntő szombathelyi és győri aranyéremmelA Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség és a Magyar Labdarúgó Szövetség megbízásából a Széchenyi István Egyetem rendezte 2009. március 9-én és 10-én a Magyar Egyetemi–Főiskolai Bajnokság női és férfi futsal döntőjét. Az adományozott kupa névadója, a főtámogató a nőknél a „Bridge” Győri Egyetemi Hallgatói-Oktatói Klub, míg a férfiaknál a győri központú, az egyik legnagyobb hazai diákmunka szervező cég, a Pannonwork Iskolaszövetkezet volt.

Evezős Egyetemi-Főiskolai  VB Szervező Bizottsági ÜlésA Szegedi Tudományegyetem Sportközpontjában tartott Szervező Bizottsági ülésen tájékoztatók hangzottak el többek között a FISU VB legutóbbi határozatairól, az eddig elvégzett feladatokról és a Maty-éri pálya rekonstrukciójának jelenlegi állásáról.
A bizottság jóváhagyta a VB logóját, melyet pályázat útján hirdetett meg. Megtárgyalásra került az I. számú tájékoztató Bulletin tartalma és formája, mellyel a szervezők már a tavaszi nemzetközi evezős versenyeken szeretnék propagálni a 2010. augusztusában megrendezésre kerülő eseményt.
Elfogadásra került a VB első, provizórikus költségvetés terve, melyet – vélhetőleg – még sok „tényező” fog befolyásolni a verseny kezdetéig.
Elkészült a VB honlapja, tartalommal való feltöltése folyamatosan történik.
Az ülés után a helyi média képviselői jelenlétében sajtótájékoztatóra került sor.

Kihelyezett elnökségi ülés Nyíregyházán

2009. március 12. (csütörtök) 21:41
Kihelyezett elnökségi ülés Nyíregyházán

A Nyíregyházi Főiskola immár második alkalommal látta vendégül a MEFS elnökségét. Az alkalmat az adta, hogy a város és a főiskola 2010-ben harmadik alkalommal ad helyszínt a Főiskolai Világbajnokságnak férfi-női kézilabda sportágban. A Szervező Bizottsági ülést követően, délután Dr. Jánosi Zoltán rektor köszöntötte az elnökség megjelent tagjait. Máté János intézetigazgató tartalmas és látványos prezentációval mutatta be az intézmény irigylésre méltó létesítményeit, szakmai programját. Az elnökség írásos előterjesztés alapján egyhangúlag elfogadta a 2008. évi szakmai és pénzügyi beszámolókat, a 2009. évi program és pénzügyi tervet. A közgyűlésre 2009. március 28-án, szombaton kerül sor.
Női-Férfi Kézilabda FVB Szervező Bizottsági ülés Nyíregyházán
Március 7-én szombaton a Nyíregyházi Főiskola adott otthont a 2010-es Női-Férfi Kézilabda FVB Szervező Bizottsága soros ülésének. Tompa Andor és Dr. Hédi Csaba vezetésével lezajlott ülésen tájékoztató hangzott el a FISU VB pekingi döntéséről, miszerint a részvételi költség 2010-től 60 USD-ről 60 EUR-ra emelkedik. Ez a rendezés szempontjából örömteli, részvételek szempontjából – 2008-ban 13 sportág Főiskolai Világbajnokságán vett részt a MEFS – kevésbé jó hír. Befejeződött a leendő helyszínek (13) feltérképezése. Végleges döntés ez év őszén várható. Következő ülés június 14-én lesz, melyre a FISU technikai delegáltja is meghívást kap, lehetőséget adva a lehetséges helyszínek és a szállás megtekintésére.
Látogatás a XXVI. Nyári Universiade (2011) helyszínén, Shenzhenben
A Kínában tartózkodás lehetőségét kihasználva Földesiné Dr. Szabó Gyöngyi, a FISU CESU tagja és Dr. Hédi Csaba főtitkár rövid látogatást tett Shenzhenben, a 2011-es Nyári Universiade leendő helyszínén. Kína legfejlettebb provinciájának központját harminc évvel ezelőtt kezdték el fejleszteni. Mára a közel 6 milliós város felhőkarcolók százaiból, 20-40 emeletes épületek ezreiből áll. A város modern infrastruktúráját hatsávos autóutak, földalatti, nemzetközi repülőtér teszik európai mércével nézve is „világvárossá”. Nem véletlenül, hiszen az 1993-ban Kínához visszacsatolt Hong-Kong autóval mindössze 35 km, míg Macau hajóval egy óra alatt érhető el. A város számtalan sportlétesítménye stadionja már most készen áll a versenyek lebonyolítására. A Szervező Bizottság tájékoztatása szerint a versenyzők elhelyezését szolgáló „village” már építés alatt áll. A várhatóan versenyközpontként funkcionáló, több sportágnak helyet adó sportkomplexumban labdarúgás, röplabda, kosárlabda, úszás, műugrás, küzdősportok kerülhetnek lebonyolításra.
1 / 2 oldal